Nyelvjárás..

Településünkön a közép-tiszántúli és a hajdú-bihari nyelvjárásokat találjuk. Ezekre jellemző főként az hosszú í-zés (pl.: níz, míz, mír…stb.), az ő-zés szinte teljes hiánya (pl.: seper, csepeg, veres …stb.), aminek következtében az e hangok szinte mérhetetlen túlsúlyba kerülnek. Másik jellegzetesség az ú, ű erősebb megterhelése az u, ü rovására (pl.: fűves, útas, kútak … stb.) illetve a köznyelvi hosszú ú és ő helyén (pl.: Lú, lű, szű, fúrú … stb.).

A mássalhangzó előtti magánhangzó megnyúlik, félhosszú vagy néha egésszen hosszú lesz (pl.: kitísztúl, repűl). Mássalhangzó ejtésében feltűnően erős a j-zés, az ly-helyén mindenütt, de néha az l helyett is (pl.: jány, tajiga). Többesszámú birtokos személyjel –ok/jok, -ek/jek, -ök/jök (pl.: fájok, kertyek, biciklijök). A hoz/hez/höz rag –ho/he/hő formában található (pl.: asztalho, tűzhö, házho). A családnév képző –ék után, mind a hol? mind a hová? kérdésre elmaradhat a rag (pl.: Fejesék voltam, Ráczék megyek). Általában a v-tövű igék és a megy-ige jelen idejű 1.szám 3.személy ragja a kijelentő módban is n (pl.: megyen, leszen, teszem). Ezzel szemben a felszólító módban az n-rag helyett k-áll (pl.: adjík, vegyík, menyík).