Szépkorúak köszöntése

2015.otóber 2.-án pénteken az Idősek Világnapja alkalmából ünnepséget rendezett, a megújult Napközi ebédlőjében Mezőgyán Önkormányzata

Szeretettel hívtunk össze ezen a jeles napon minden szépkorú lakost, hogy kifejezhessük tiszteletünket, hálánkat és megbecsülésünket azok iránt, akik hosszú munkában eltöltött év után, a megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik. A szép számmal megjelent vendégeket Dani Attila polgármester  köszöntötte megnyitó beszédében, majd átadva a szót Fórizs Attila lelkész hirdetett igét  az egybegyűlteknek.  A folytatásban sorban jöttek a fellépők: óvodásaink kedves produkcióval, az általános iskola tanulói szívmelengető műsorral, Deák Irma megindító szavalással, Czifra György nóta énekléssel kedveskedett, Czeglédi Katalin énekművész pedig operett slágereket adott elő. Nagy Sándor nyugalmazott iskolaigazgató figyelmes beszédében megemlékezett az élők sorából eltávozottakról és egy perces néma csenddel adóztunk emlékük előtt.

A továbbiakban sült tállal, rizibizivel,savanyúsággal,töltött káposztával, süteménnyel láttuk vendégül a résztvevőket. A rendezvény nagyon sikeres volt,jól érezte magát mindenki, közös nóta énekléssel zárult. Ebben az évben gondoltunk azokra az idősekre is akik nem tudtak eljönni az ünnepségre és személyesen nem tudtuk őket köszönteni. Részükre a szociális gondozók segítségével juttattuk el otthonukba ebédjüket.

Biztosítani szeretnénk idős lakosainkat arról, hogy nem csak ezen az egy  napon gondolunk rájuk, hanem az év minden napján. Nem hagyjuk őket magukra!Szüleink, nagyszüleink bölcsessége, tapasztalata és gondoskodása most is rengeteg erőt sugároz felénk, az ő kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs számunkra. Jó egészséget, tartalmas hosszú boldog életet kívánunk nekik!

Szeretnénk megköszönni a felajánlásokat. Köszönjük a fellépőknek, felkészítőiknek, a beszédet mondóknak, konyhai dolgozóknak, felszolgálóknak és a technikai dolgozóknak a részvételt és az  áldozatos munkát.

Tisztelettel és köszönettel: Miksi Tímea képviselő