Mezőgyánról…

(Köszönettel: Szabó Antalnak)

Falu földrajzi elhelyezkedése

Mezőgyán, Békés megye északi részén fekvő település, ahová a Gyulát Debrecennel összekötő országút nagygyantéi útleágazása visz. Közvetlen Szomszédos településeink: Geszt, Zsadány, Újszalonta, Nagygyanté (közigazgatásilag Mezőgyánhoz tartozik) valamint a Trianoni határ túloldalán található Nagyszalonta ami valamikori közigazgatási központunk volt, ennek szerepét mára Gyula illetve Békéscsaba vette át. A közelben található Nagyvárad is ami szintén Romániához lett csatolva 1922 után. Ez a falura nézve nem csak közigazgatási, de gazdasági szempontból is nagyon hátrányos volt. Településünk egy tipikus alföldi falu, amelyre a szem ellát sík vidék tárul elé, de tiszta időben felsejlenek a Bihari-hegyek nyugati nyúlványai is.
A község neve először a XIII. század elején fordul elő, 1213-ben a váradi regestrum említi. Ekkor már bizonyosan lakott hely volt, mert innen idéztek meg néhány gyáni lakost Váradra. Anonymus elbeszélése alapján feltehetjük, hogy már korábban is lakott hely volt; egyik honfoglaló törzs szálláskörlete lehetett. Az Árpádok és az Anjouk idejében királyi birtok volt. 1463-ban Mátyás király az Andacsy családnak adományozta s ennek a családnak kihaltával a királyra szállott.
        
A Mezőgyán történetére vonatkozó, régebbi írásos feljegyzések, az egyház könyveiben, naplóiban találhatók. A kor szokása szerint az egyház a feudális rend támasza, ugyanakkor a középkori műveltség egyetlen őrzője. Ezeknek a feljegyzéseknek java része elpusztult, de vannak még rájuk emlékező emberek.
Ezek tanulsága szerint, Dózsa csapatai itt vonultak keresztül Temesvár felé. Feljegyezték a csatlakozók nevét. A nemesek részéről lehetett ellenállás, mert 1514 után a matrikulában nem található nemesek neve bejegyezve. Valószínű, hogy velük leszámoltak Dózsáék.
A gyulai vár 1566-ban török kézre került. Valószínű, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal tartózkodhattak Mezőgyánban törökök is, aszerint, hogy mennyire sikerült megvetni lábukat Sarkadon, a legközelebbi várral rendelkező helységben.
A reformkor idején új hitre tértek át a lakók, írásos dokumentum bizonyít erről. 1568-ban bizonyos Ambrus nevű pap a keresztúri pappal együtt Debrecenben okiratot irt alá, amely szerint eklézsiájukkal a református vallás kötelékeibe lépnek.

Sarkadon 1571 táján került először török kézre. Az 1660-as évekig több ízben felszabadult, elesett, az erdélyi fejedelmek segítő szándékától függően.
Összefüggő víztükör terült el Sarkadtól Gyuláig, ugyancsak víztükör honolt Mezőgyán és Geszt határában is. Ennek köszönhető, hogy a falu később lépett a török adófizetők sorába. Ez a vízivilág nemcsak védte, hanem táplálta is a falvak lakóit, a mocsárvilágot jól ismerőket.
A mocsarak tele voltak tavasztól nyárig, őszig madártojással, a fák fészkekkel, az erdők bogyókkal, vadakkal, s ősszel, mikor a tölgyfán érni kezdett a makk, sütötték, szárították, őrölték. A verembe nemcsak farkasok vagy medvék estek, hanem vaddisznók is. És ki sem emelték, amíg ott lent meg nem híztak. A mocsarakban rengeteg teknősbéka tanyázott, aminek pedig kitűnő a húsa.
A falu az 1645. Évi területi elrendezés szerint a töröknek adózott

A község határában a Mező-gyán és Gyanté puszta közötti Csapáséren (ami ma a köztudatba Csapásgát néven él) a török dúlások alkalmával ütközet volt. Amikor emellett az ér mellett gátat emeltek, nagy mennyiségű kardot, zablát, kengyelvasat, nyeregkápát találtak.
Hogy ez az ütközet melyik időre esik, nem tudjuk. Bizonyos azonban, hogy Mezőgyán a török idők végén elpusztult és a szatmári békéig biztosan puszta is maradt.
A török végleges kiűzése után e puszta kincstári birtok lett. Majd egy időre a váradi püspök kapta meg. Nem sokáig maradhatott az egyház kezén, mert még III. Károly idejében a Tisza család szerezte meg.
A Tiszák a következő területeket birtokolták: Geszt, Mezőgyán, Iklód, Mátéháza, Nagygyanté, Kisgyanté, Vátyon, Bogyoszlóháza, Kis Geszt, Begécs, Radvány és Csengődpuszta. Iklód, Mátéháza a török idők alatt pusztult el. Vátyont a rácok dúlták fel. Hogy Mezőgyán mikor kezdett újra népesülni, egyelőre csak feltevésekbe bocsátkozhatunk. Arról nem tudunk, hogy tervszerű földesúri telepítésként jött volna létre. Fényes Elek szerint 1850-ben már 1463 lakost számláltak itt össze, akik valamennyien reformátusok voltak. A lakosság számából következtethetjük, hogy a falu már XVIII. Században újból népesülni kezdett.
1761-től számolhatjuk a borosjenöi Tisza család uralmát Geszten, valamint Mezőgyán területének nagy részén.
Szabó Pál Biharország fejedelmeinek nevezi őket, akik szinte „Isten kegyelméből” uralkodtak errefelé. „A török világban elpusztult régi falvak helyén a pusztai béresvilág nőtt ki, ököristállókkal, cselédházakkal, csőszökkel, ispánokkal, számtartókkal. Ebbe a sivatagos mélységbe süllyedt le Nagygyanté  is.” (Szabó Pál: Szülőföldem Biharország)
Mezőgyán lakóinak is az a része, akik zsellérek lévén földdel nem rendelkeztek szintén a Tisza család birtokán dolgoztak, ahogy itt a környékben hozzájuk hasonlók oly sokan.

Volt a földesúr részéről bizonyos házépítési akció, amely az első pillanatra úgy tűnik segítette a lakosságot. A valóságban a birtokhoz kötötte őket szinte életfogytiglan. A földesúri segítséggel épített házért 15-30 napot kellett évenként dolgozni, attól függően, mekkora volt a ház.
A jobbágyok munkaerejét használta túlnyomó részben, de a régi öregek elmondása szerint mindig megpróbáltak lépést tartani a technika fejlődésével. A templom újjáépítése is erre az időre tehető. A régi templom elbontását követően, ami kisméretű volt román stílusban épült egy új templomot emeltek, aminek az elkészültét 1794-re datálják.
1771-ben Tisza László földesúr meghalt. Tisza Lászlóné 1783-ban halt meg. Halála után István és László úrfik megosztoztak a birtokon.
István örökölte Mezőgyánt a pusztáival, Radványt és Csengődnek a gyepes felőli oldalát. László úr maradt Geszten. Amikor pedig 1791-ben Tisza István úr Bécsben meghalt az egész birtok Lászlóra szállt.
Ez idő tájt a falu lakossága télen nádvágásból, nyáron földművelésből élt. A jobbágyok több része telkes gazda volt. Ez azt jelentette, hogy a faluban lévő belső telekhez, kint a határban meghatározott mennyiségű szántó és rét tartozott.
A szántót kéznyomásos rendszerben művelték, az ugar területe ugyanannyi volt, mint a bevetett szántóé. A földeket nem trágyázták, a trágyával a tűzifa hiányát pótolták. A szántást 4 jármossal végezték. A falu rétjeit sohasem használták kétszer. A teheneket 6 hónapon keresztül fejték. A korabeli adatok kb. 200 évre visszamenőleg adnak tájékoztatást számszerűleg is a falu lélekszármáról illetve későbbiekben állatállományáról, jövedelem és adóviszonyairól.
A falu legközelebbi nagy piachelye Nagyvárad volt. Mintahogy az előző részekben utaltunk rá, oda jártak az emberek nagy vásárokban, állataikat és a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt eladni.(Ha a Trianoni határok nem alakultak volna ki napjainkban is valószínűleg ez lenne a faluban megtermelt zöldségek, gyümölcsök legnagyobb felvevőpiaca. Viszont napjainkban Szeged, Debrecen illetve Budapest nagybani piacain értékesítik javarészt megtermelt árújukat a falu lakói.)

1831. november 5-én meghalt Tisza László földesúr. Apja halála után Tisza Lajos vette át a birtok irányítását. Jóval többet tudhatnánk az 1848-as szabadságharc ide vonatkozó eseményeiről, ha a közelmúltban el nem pusztulnak azok a megsárgult iratok, felhívások, amelyek harcba szólították a mezőgyániakat. Nemzetőri szolgálatra vonultak innen a Bordó, Kakas, Szabó,
Oláh, Veres, Mándi, Forrás, családok ősei. Vezetőjük maga a református lelkész Jósefus Etédi volt, akinek ezért a tettéért a szabadságharc bukása után távozni kellett a faluból.

Mezőgyánban 1850-ben 1463 lakost számláltak össze akik a feljegyzések szerint valamennyien reformátusok voltak. Ebből a számadatból arra következtethetünk, hogy a falu már XVIII. Században újból népesedni kezdett.
A község határa a XIX. Század közepén 5965 kh volt, melyből szántó 1682 kh, kaszáló pedig 1433 kh, a többi hasznavehetetlen terület. Ez időben tájékozódási nevek: Kenderszer, Illés, Mátéháza, Salamonréthát, Vátyon és Seregélynyoma.
A Kölesér vize sokszor veszélyeztette ezeket a területeket és a nagy árvizek nemegyszer hosszú időre használatlanná tették a határt.
A falu lakói a földművelés mellett állattenyésztéssel is foglalkoztak. Főleg birkát tenyésztettek.

Érdekes kapcsolat jött létre a mezőgyáni földművesek és a román havasi pásztorok között. Felesbe elhajtották a mezőgyáni gazdák nyáját, fele szaporulat és fele gyapjú a pásztoroké lett. A következő évben megint nagyobb számú birkát hajtottak el. A teleltetést az itteni jobb takarmány biztosította. A tejtermékeket pedig Szalontára, váradra, Debrecenbe fuvarozták.

A falu közösségét érintő probléma volt a vízellátás. Az elsősorban artézi kutat 1893-ban kezdték el fúrni a templom melletti téren és 1896-ban adták át a községnek. Azelőtt egy ásott kút látta el a lakosságot ivóvízzel. Ez idő tájt a falu több helyén volt ezen kívül ivóvíz, melynek egészségügyi vizsgálatát senki nem tartotta fontosnak. Örültek az emberek, ha minél közelebbről hordhatták a vizet.
A víz örökös gondot jelentett a falu határában is. A lapos, nádas terület a tatár-török-labanc világban rendelkezett bizonyos előnyökkel viszont a művelni való terület szerzésének egyik módja az ármentesítés. A falu határában lévő csatornákat több alkalommal szabályozták. A csatornarendszer tervszerűen, szükségszabta módon végeztek szabályozási munkálatokat.

Mezőgyán megyénknek azon kevés községe közé tartozik, ahol a XIX. század végén már a határ több mint 70%-a főúri birtok volt. Ez az áldatlan földhelyzet szabta meg a mezőgyáni agrárproletárok politikai magatartását is. Nemegyszer írtak a lapok az itt lefolyt aratósztrájkokról, gazdasági szabotázsokról és munkamegtagadásokról.
Az első világháború ideje alatt az élet minden területén romlott a helyzet. A háborús nyomorúság nagy méreteket öltött a faluban. A férfiak katonáskodtak, az asszonyok gondja pedig a család eltartása volt. Nem volt élelem, ruhanemű és sokszor tűzrevaló sem.

1917 végére 8-12-szeresére emelkedtek az árak, míg a munkabérek 2,5 és 4-szeresére, a számadatokból jól látható, hogy a nagymértékű infláció az egyéb viszontagságokon kívül még tetézte a bajokat.

Az első világháborúból visszatérő katonák sok kínt keservet éltek át, de emelet voltak akik testi és lelki gondjukat túllépve egy új eszme szele megcsapott, ami az akkori rendszerrel szemben állt. Hiába szűrték olyan gondosan az országhatáron, a hazatérő katonákat, mégiscsak eljutott a vörös forradalom híre Mezőgyánba is. Vezetőkre itt is talált a nép, még ha 37 napra is csupán. (Mint utóbb kiderült, az elmúlt 40 évünk rá a tanúbizonyság, talán jobb lett volna, ha valami más eszme fertőzi meg az embereket. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy akkoriban senki sem láthatta mi lesz a jövő és amit a szocializmusról, kommunizmusról lefestett képek alapján elképzeltek az emberek az akkori életszínvonalukhoz egy jelentős életszínvonal javulás kínálkozott fel.)
Az egyik legtöbbet emlegetett vezető Ladányi Imre volt. Az emberek szívesen hallgatták beszédét, amelyben tudatosította az elnyomás tarthatatlanságát.
Itt is megalakult 1919 tavaszán a direktórium, amely hivatott volt a község ügyeinek intézésére, mellette posztján maradt a jegyző is, de a direktórium megkérdezése nélkül nem cselekedhetett.
A direktórium tagjai voltak: P.Nagy Károly, Farkas Imre, Tóth Gábor, B.Nagy Lajos, Gál Gergely és Szakács István. A falu szegényeinek búzát, szalonnát osztottak.
Ezeket az embereket a tanácsköztársaság leverése után bezárták. A szabadulásuk után állandó megfigyelés alatt tartották őket, sőt még a családjukat is. A megpróbáltatásoknak itt még közel sem volt vége, Magyarország mint tudjuk az első világháborúból vesztesként lépet ki. A környező országok így a keleti szomszédunk Románia is ellenünk fordultak, majd a háború befejezése után a vesztes országoknak, így többek közt hazánknak is súlyos árat kellett fizetni. A településünk, ami addig inkább az ország közepei, mint ország széli térségéhez tartozónak számított, a trianoni békeszerződés aláírása után, határmenti településsé váltunk. A falu népe erősen megérezte a trianoni szerződés igazságtalanságát amit még napjainkig is felemlegetnek mindenféle nacionalista fenhangoktól mentesen. Gazdaságilag ez a terület Nagyvárad, Szalonta vonzáskörzetébe tartozott. A békeszerződés után megszűntek a kereskedelmi kapcsolatok, az ország közepe felé pedig még nem alakultak ki, emelet a családok egy részét is kettévágták illetve akinek az új határvonalon túlra eset valamilyen földterülete kénytelen volt fejet hajtani a felette álló hatalmaknak. Azaz választhatott Magyarország vagy Románia között.

A falu népessége 1930-ban 2283 fő, (ami az 1850-es lélekszámhoz képest kb. 1,5 szeresére nőtt) akik 19 egyén leszámításával magyarok voltak. Házak száma 443.
Vallási szempontból a következőképpen osztott meg a falu lakossága:

  • 2104 református
  • 94 római katolikus
  • 4 görög katolikus
  • 17 evangélikus
  • 14 izraelita
  • 46 a görögkeleti vallás követője volt.

Az előző adatokból kitűnik, hogy a hajdani lakók csupán református felekezethez tartoztak az 1850-es adatok alapján, de 1930-ban már igen változatos volt a hitélet Mezőgyánban is.
Ebben az időszakban kezdet az emberek nyitottabbá válni a külvilágra, a különböző pártok eszmeiségei, mondanivalója ekkora ért le a falusi emberekhez is, de hozzá kell tenni a lakosság nagy része nem rendelkezett szavazati joggal. Választások idején pedig nem biztosították a titkos szavazás lehetőségét.
A kormány pártja a Magyar Élet Pártja volt. Ennek a pártnak a helyi irányítója a jegyző, a pap és a bíró volt. (Akit szintén Szabó Antalnak, de szüleim elmondása szerint nem kötnek hozzá rokoni szállak)  Szavazni tehát erre a pártra illett.
Haladó párt volt a Független Kisgazdapárt, melynek működését erősen korlátozták. Példa erre, hogy amikor Tildy Zoltán a párt képviseletében gyűlést tartott id. Rácz Antal lakásán, Csinszky Ernő jegyző a gyűlést csendőrökkel oszlatta szét. Tildy Zoltánt pedig csendőrökkel kísértette ki a faluból.
A Szociáldemokrata Párttagjai általában kisiparosok voltak. Még meg kell említenünk, hogy a faluban ez idő tájt levente otthon volt ahol rendszeresen kiképzéseket tartottak, de viszont nyilaspárt soha nem működött.
A második világháború folyamán a rendelkezésre álló adatok szerint  mezőgyáni lakos munkaszolgálatot nem teljesített, zsidócsaládot nem deportáltak falunkból (az itt élő zsidócsalád deportálás előtt elköltözött).
A második világháború ideje alatt kb. 300 behívó érkezett tartalékosok számára. Ezen kívül évente pedig 35-40 fő vonult be tényleges katonai szolgálatra.
A szovjet hadsereg először 1944. szeptember 28-án vonult be a faluba. 1944 október 6.-án pedig véglegesen. Id. Deák Imre községi bíró, Deák Gábor esküdt, K. Gyenge Imre és Gál András fogadta a hadsereget. A második világháború lezárása után országszerte újraszervezték a közhivatalokat így a faluban is a régi önkormányzat keretében megindult a munka. Nemzeti bizottságot alakítottak, melyben minden párt ami szervezettel rendelkezett a faluban képviseltette magát.
A zavaros helyzetben megkezdődött az élet újjászervezése a létbiztonság megteremtése, háborús károk helyrehozása.
1945-ben Mezőgyánban is földet osztottak, megalakult a helyi szövetkezet, ezzel megkezdődött a határ átformálásának folyamata.
1995-ben egy kistérségi kutatás részeként a falu mai gazdasági és társadalmi körülményeiről SWOT-analízis készült, mely számba vette az előnyöket, a hátrányokat, a lehetőségeket és a veszélyeket, melyek a falu fejlődését befolyásolhatják.
Ez alapján elmondható, hogy Mezőgyánban igen jó lehetőségek vannak a földművelés kihasználására, hiszen viszonylag nagy mennyiségű szántó, legelő területekkel rendelkezik. Ugyanitt a termelés szempontjából gondot jelen, hogy a szántók foltokban szikesek, gyenge minőségűek. A falu szarvasmarha-állománya leapadt, ezért a legelők jórészt kihasználatlanok maradnak.
Jelentős a védelemre érdemes és a védett kistájak aránya és azok élővilága.
A falu és környéke szerencsére mentes a nagyobb szennyezési problémáktól.
A nagy számú vadállomány nemcsak természeti értéket képvisel, hanem gazdasági és idegenforgalmi szempontból is előnyöket rejt. Főleg apróvadban bővelkedik a határ (fácán, nyúl, őz).
A környék flórakutatásáról annyit tudtam meg, hogy 1798-ban Kitaibel Pál és Borbás Vince foglalkozott a térséggel. Megpróbáltak a kornak megfelelő pontosságú felmérést készíteni a Kis- és Nagy-Sárrét nádasainak, zsombékosainak fajgazdagságáról. A XX. században a kutatások nem voltak rendszeresek. 1922-ben Boros Ádám végzett megfigyeléseket az Orosi puszta és Mezőgyán határában, 1949 táján pedig Ubrizsy Gábor mérte fel a térség élővilágát.