Eszközbeszerzés a Mezőgyáni Polgárőr Egyesületnél 2022 

A Kormány elkötelezett a kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése iránt, amelyre tekintettel a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos vezetésével kidolgozásra került a Magyar Falu Program.

A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. A Kormány kiemelt figyelmet fordít a megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására, és ehhez kapcsolódóan a 2022. évi Magyar Falu Program programeleme a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása.

A pályázati kiírás célja

A Miniszterelnökséget vezető miniszter (a továbbiakban: Támogató) pályázatot hirdet a Magyar Falu Program keretében a civil közösségi tevékenységek és azok végzéséhez szükséges feltételek támogatására.

A támogatás lebonyolításával összefüggő feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) látja el.

Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatásaEszközbeszerzés a Mezőgyáni Polgárőr Egyesületnél 2022  
FCA-KP-1-2022/3-002009 2022: 2.000.000 Ft.